Ismert tény, hogy az ételallergiás megbetegedések esetén táplálkozásbeli változásokkal, különböző diéták alkalmazásával jelentős tünetcsökkenés érhető el. A táplálkozás összetételének egyik faktora a probiotikumok fogyasztása. Probiotikumnak hívjuk azokat a bélbarát baktériumokat, melyek ellenállnak a gyomorsavnak, és élve eljutnak a vastagbélbe. Ezek szinte kivétel nélkül tejsavbaktériumok (Lactobacillusok) és bifidobaktériumok. Használatukkal a bélflóra összetétele célzottan és kedvező irányban befolyásolható.
A probiotikumok pozitív hatásai közé tartozik a szervezet ellenálló képességének növelése, az immunrendszer erősítése számos allergiát kiváltó tényezővel szemben, a koleszterinszint csökkentése, valamint a szervezet vitaminfeldolgozásának fokozása.
Az Allergy című szakmai folyóirat legutóbbi számában finn kutatók által közölt cikk újból ráirányította a figyelmet a tehéntej-allergia és az étkezési szokások között fennálló összefüggésre. A kutatók 230 ekcémás gyermeket vontak be a vizsgálatba. Négy héten keresztül a szokásos kezelés (tej kiiktatása az étrendből, ekcéma helyi kezelése) mellett a gyermekek egy része kapott probiotikumot (Lactobacillus GG törzset).
A vizsgálat során négy hét elteltével a probiotikumot kapott gyermekek tünetei jelentősen – 65%-kal – csökkentek.
Néhányuknál pedig a tünetek javulása lényegesen nagyobb mértékű volt: ezt a csoportot az ún. IgE-szenzitizált gyermekek képezték.
A tehéntej-allergiát tudományosan három alcsoportra lehet osztani.
- Az első alcsoportot képezik az ún. IgE-szenzitizáltak, akiknél tehéntej elfogyasztását követően főként bőrtünetek jelentkeznek.
- A második alcsoportba tartoznak azok, akiknél a tehéntej az elfogyasztást követően rövid időn – pár órán – belül gyomor-bélrendszeri tüneteket eredményez. Ezt a csoportot nevezik nem IgE-szenzitizált csoportnak.
- A harmadik alcsoportba tartoznak azok, akinél a tehéntej a fogyasztást követően órákkal vagy napokkal eredményez gyomor-bélrendszeri tüneteket. (Sokan a laktózintoleranciát (tejcukor-érzékenységet) is allergiának gondolják, noha annak az allergiához semmi köze.)
A vizsgálat alapján elmondható, hogy azoknál a tehéntej-allergiás gyermekeknél, akiknél a bőrtünetek dominálnak, a bőrtünetek kezelése, illetve a tehéntej kerülése mellett érdemes a kezelésbe probiotikum fogyasztását is beiktatni.







